hírlevél

telefon: +36 70 779 8309 e-

Interjú Kiss Mariannával, a Kerekdombi Termálfürdő menedzserével!

Sok-sok izgalomra számíthatunk a Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Szaunmester Bajnokság első, 4+4 Star Technik fordulóján, mely Tiszakécskén, a Kerekdombi Termálfürdőben kap helyet november 17-én. Szaunaprogram tekintetében nem igen lesz hiány, hiszen mind közönség, mind szakmai ágon várakozáson felüli számban történt a versenyregisztráció. Vendégek részére érdemes mielőbb kitölteni az online előregisztrációs űrlapot, amely garantálja a biztos férőhelyet a programokra. A Kerekdombi Termálfürdő wellness részlege 2014-ben átesett felújítása keretein belül lett átadva. Kiss Mariann, a Kerekdombi Termálfürdő üzleti menedzsere interjús beszélgetésünkön keresztül igyekszik az érdeklődő Vendégek és Szaunamesterek számára egy kis betekintést nyújtani – mire is számíthatnak Tiszakécskén!

Az Andromeda Travel jóvoltából a győztesek ismét szállásfelajánlásban részesülnek!

A Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság fordulóira - beleértve a döntőt is - a tavalyi évhez hasonlóan, az Androméda Travel ismét görögországi szállásfelajánlásban részesíti a győzteseket! A tét hatalmasat ugrik, hiszen a nyertes Szaunamesterek 7 éjszakát tölthetnek el az autentikus hangulatú tengerparti Makrygialos üdülőhelyen a 2019-es nyári szezonban!

Megnyílt a regisztráció a Vendégek részére a Harvia-Saunabau VII.MOSZB első fordulójára!

Elindult a visszaszámlálás! Kevesebb, mint egy hónap választ el bennünket az átalakult Magyar Országos Szaunamester Bajnokság első fordulójától! A Kerekdombi Termárfürdő helyszínének versenyregisztrációját hetekkel korábban lezártuk – ugyanis betelt! Ez annyit jelent, hogy igen izgalmas, szaunaprogramokban gazdag eseménysorozat vár ránk! Aki szeretne velünk tartani november 17-én a bajnokság első fordulójára, mielőbb töltse ki a cikkben szereplő űrlapot, ugyanis csupán ez garantálja a biztos férőhelyet a versenyprogramok alatt!

Ezekre az elemekre kapható a legtöbb pont a 4+4 Star Technic Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság fordulón!

Idén minden egyes forduló szakmai vonalán egyes elemek kiemelt pontozást kapnak. Így a Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság 4+4 Star Technic fordulóján az alap legyezés technikákra szerezhető a legtöbb pont. Lássuk tehát a négy alaptechnikát, amelyet a bajnoki címért induló szaunamestereknek prezentálniuk kell a Kerekdombi Termálfürdő szaunavilágában!

Kíváncsi vagy a szakmai zsűri értékelésének szempontjaira? Nem titkoljuk el!

A SzaunaClub egyik fő célja a szaunamesterek támogatása, amelynek egyik alappillére a szakmai segítség. Éppen ezért idén a szakmai zsűri munkáját és a vendégek pontozását teljes mértékben szétválasztottuk a Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokságon. A szakmai zsűri hozzáértő szakemberekből fog állni - véleményeik által a bajnokságon résztvevő szaunamesterek lehetőséget kapnak tanulni, még fejlettebbé csiszolni tudásukat.

Star Technik - Hogy miért Csillag Zsuzsanna a forduló védnöke?

Talán van köztetek pár olyan ember aki sok-sok éve kezdett el szaunázni, és emlékszik a kezdeti időkre. Zsuzsi akkor is szaunázott már, amikor még nem voltak versenyek. Ráckevén az Aqualand kicsiny szaunavilágában kapott rá az élményre, amit a szaunázás adott neki.

Kerülj fel a Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság – MESTER 4 versenysorozat plakátjaira!

Idén is lehetőség van támogatni a Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokságot, hogy ezáltal még színvonalasabb keretek között valósuljon meg az versenysorozat. A támogatásért cserébe megannyi hirdetési lehetőséget nyújtunk a verseny helyszínén, továbbá a SzaunaClub online kommunikációs csatornáin egyaránt.

Minden, amit a Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság – MESTER 4-es versenyének fordulóiról tudni érdemes!

A 2018-19 bajnokságon a résztvevő szaunamesterek négy fordulón mérhetik össze tudásukat. A fordulók az alap versenyszabályzaton túl külön szabályzattal is rendelkeznek, amelyek mind a közönségdíjas, mind a szakmai zsűri által pontozott szaunamester programokra érvényesek.

Megnyílt a regisztráció a Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság – MESTER 4-es versenyére!

Megnyílt a lehetőség a szaunamesterek előtt, hogy leadják jelentkezéseiket a Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság fordulóira. Éppen ezért elérkezettnek látjuk az időt, hogy részletesebben szót ejtsünk a versenysorozat átalakulásának hátteréről és magukról a fordulókról kitérve a vendégeket érintő fontosabb tudnivalókra is.

Íme a Harvia-Saunabau VII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság – MESTER 4-es versenyének 2018-ra tervezett helyszínei!

Folynak a 2018-19-es szaunamester bajnokság előkészületei! Az idei szezon megannyi újdonságot, meglepetést tartogat mind a bajnoki címért induló szaunamesterek, mind pedig a vendégek számára.

Teljes erőbedobással készülünk a Bajnokságra! Íme a tervezett fordulók időpontjai!

Többször jeleztük már, hogy a következő Bajnokságot egy teljesen más köntösbe bújtatjuk, hogy ezáltal még több élményt és izgalmat tudjunk nyújtani számotokra.

A 2017-18-as Harvia-Saunabau Magyar Országos Szaunamester Bajnokság Bajnokai!

Hat izgalmas, színvonalas, színes szaunaprogramokban gazdag forduló után hétvégén végre megszülettek a VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság Győztesei!

Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - Elődöntő eredményei

Az eddigi legtöbb Szaunamester vett részt versenyzőként a Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság egerszalóki fordulóján, amellyel végre eldőlt, kiket is fogunk látni megmérettetni Debrecenben, a döntőn!

Változások a bükfürdői Harvia-Saunabau VI.MOSZB eredményeiben!

A rendezvénnyel kapcsolatban kaptunk néhány észrevételt és kifogásolást, mely szerint néhány vendég a verseny eredményét szándékosan megpróbálta befolyásolni. A kivizsgálást követően azt a döntést hoztuk, hogy további három érintett versenyző esetében újraszámoljuk az eredményeket. Így az ő pontszámaikat átszámoltuk és módosítottuk, az eredményeket közzétettük!

Elmarad a Tamási Páros forduló!

Szomorúan kell bejelentenünk, hogy a 2018. április 07-re hirdetett Harvia-Saunabau Magyar Országos Szaunamester Bajnokság Tamási Páros fordulója elmarad. Reméljük, hogy még időben sikerült mindenkit tájékoztatnunk és senkinek nem okozott nagy kellemetlenséget! Ezúton elnézést kérünk mindenkitől!

Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - Összesített eredmények

Tudjuk jól, hogy mennyire izgalmas időszak ez számotokra és sokatok lázasan számolja, hogy hányadik helyen szerepelhet a jelenlegi pontszámával. Főleg így, hogy már csak egyetlen forduló áll előttünk a döntő előtt! Természetesen ezúttal is elkészítettük számotokra az összesítést! :-)

Rekord számú versenyző és szaunaprogram a Harvia-Saunabau VI. MOSZB fordulóján!

Hétvégén zajlott a Harvia-Saunabau VI. MOSZB Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumban megrendezett fordulója, amelyen a Látogatók ezúttal kivételesen két napon keresztül élvezhettél a Szaunamesterek lenyűgöző szaunaprogramjait!

Idén két naposra nyúlik a bükfürdői Harvia-Saunabau VI. MOSZB forduló!

20 Szaunamester, összesen 40 lebilincselő szaunaprogram vár ránk Bükfürdőn! A március 24-én megrendezendő Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság ötödik felvonásának színtere oly népszerűségre tett szert, hogy a rendezvény a megszokottól eltérően két naposra nyúlik.

Egy héttel tolódik az egerszalóki Harvia-Saunabau VI. MOSZB forduló!

Újabb hét felkészülési időt kapnak azok a Szaunamesterek, akik a Saliris Resort helyszínén indulnak! Az április 21-re tervezett Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság egerszalóki fordulóját április 28-ra helyeztük át.

Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - Összesített eredmények

Túl vagyunk négy vérpezsdítő, izgalmakban gazdag Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság fordulón! Ismételten készültünk Nektek egy összesítéssel, amelyből kiderült, hogy bizony sokatoknak sikerült javítani a magyarhertelendi pontszámotokkal az eddig elért eredményeken!

Rekord számú érdeklődés övezte a magyarhertelendi fordulót!

14 jól felkészült, kreatív Szaunamester előadásában, 28 szenzációs programban részesülhettek mindazok, akik a február 17-i Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság negyedik fordulójára velünk tartottak. A hosszú, kígyózó sor végig állását kárpótolta, hogy minden bizonnyal senki nem szenvedett hiányt szaunázásból! :-)

Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - Összesített eredmények

Túl vagyunk három izgalmakban, színes, lenyűgöző szaunaprogramokban gazdag bajnoksági fordulón. Ugyan még közel sincs itt a végső, mindent eldöntő egerszalóki forduló, ahol kiderül, mely Szaunamesterek indulhatnak a debreceni döntőn, de már bizonyára kíváncsiak vagytok az eddigi pontszámok szerinti helyezésekre.

Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság III. forduló - Aquasziget

Hétvégén lezajlott a Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság III., esztergomi fordulója - ismét gyönyörű eredmények születtek!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság Gálájára

10 profi szaunamester, 10 lenyűgöző szaunaprogram - a Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság Gáláján résztvevők 11 órától egészen este 6ig élvezhetik a szaunamesterek előadásait, melyet a tavalyi Bajnokság tiszteletére tartanak.

Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - II. forduló - eredmények

Meglepetésekben gazdag rendezvény részesei lehettünk hétvégén, a Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság szegedi fordulóján. A verseny izgalmait tovább fokozta, hogy ezúttal a nyertesek a dicsőségen túl egy görögországi szállásfelajánlással térhettek haza.

Kiemelkedő az érdeklődés hazánkban a sókabinok, óriásszaunák iránt – interjú Szarvas Péterrel

A Parajdi fürdősók és egyéb sótermékek boltja már nyolc éves múltra tekint vissza. A Parajdi só fő tevékenységei a különleges só dekorációk készítése mellett az egyedi kialakítású só szobák, só szaunák készítése. A valóban szemet kápráztató alkotások egyre felkapottabbak mind a hotelek, fürdők, mind pedig a magánszemélyek körében – Szarvas Péter, a Parajdi só munkatársa örömmel számolt be a nyolc év alatt szerzett tapasztalatairól.

Fókuszban a higiénia - interjú a RLP Higiénia kereskedelmi és technológiai vezetőjével!

Ro-Land Plus Kft., melynek mozaik neve, RLP Higiénia, ismerőbben csenghet, egyike azon cégeknek, akik támogatásukkal a Magyar Országos Szaunamester Bajnokság rendezvénysorozat színvonalát évről-évre növekedésre bírják. Az RLP Higiénia a wellness világ háttérmunkájának egyik legfontosabb tevékenységét folytatja: a takarításra specializálódott cég elsődleges célja ugyanis az optimális higiénia megteremtése. Rozmüller Krisztián, az RLP Higiénia kereskedelmi és technológiai vezetője interjúnkban többek között betekintést nyújt a magyar wellness higiéniai kérdéseibe is…

A szegedi forduló nyertesei valóban országot-világot járhatnak!

További izgalmakkal bővül a Magyar Országos Szaunamester Bajnokság második, szegedi fordulója, ahol a Szaunamesterek Ország-Világ témájában fogják előadni programjaikat. A sikeres előadás tétje nagyot ugrik, a nyertesek ugyanis az Andromeda Travel jóvoltából Görögország homokos tengerpartján pihenhetik ki a versenysorozat élményeit!

"Első MOSZB élményem" - interjú Tóth Ditkével

Múlt hétvégén lezajlott az idei első Magyar Országos Szaunamester Bajnokság forduló. A 2017-2018-as Bajnokságon több Szaunamester jelentkezett, akik most először mérik fel tudásukat a MOSZB versenysorozatának keretei között. Kíváncsiak voltunk, hogyan élik át a verseny és persze az arra való felkészülés pillanatait azok a Szaunamestereknek, akik idén vesznek részt először az eseménysorozaton. Tóth Ditkével folytatott interjúsorozatunk következő állomása tehát a hétvégi versenyen szerzett élményei köré fonódik.

A Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - I. forduló - eredmények

Nagyszerű fordulóval indítottuk az idei Szaunamester Bajnokságot! Míg a tapasztaltabb Szaunamesterek várakozásunknak megfelelően mutatták meg, hogy még bőven van ötlet a tarsolyukban, addig az idén elsőként szereplő Harvia-Saunabau VI. MOSZB indulók gyönyörű bemutatkozó előadásaikkal leptek meg bennünket!

Lázasan készülnek a Szaunamesterek a hétvégi Bajnokságra!

Az ismert arcok között idén több frissen végzett Szaunamesterrel is találkozhatunk a Magyar Országos Szaunamester Bajnokság fordulóin. A ráckevei AquaLand idei különleges programjaira már több cikkünkben is felhívtuk a figyelmet, rengeteg érdeklődő Vendégre számítunk – kíváncsiak voltunk a Szaunamesterek hogyan birkóznak meg a készülődéssel. Hogy egy kis betekintést tudjunk nyújtani Olvasóinknak a „kulisszák mögé”, Tóth Ditke, Tótfalusi Roland, Kerekes Péter és Boján Ádám ajándékozott meg bennünket a következő interjúval.

Interjú Jandrasits Andreával, a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum szaunavezetőjével

A Magyar Országos Szaunamester Bajnokság 2017-2018-as versenysorozatán ismét, immáron másodszor látogatunk el a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumba. A tavalyi rendezvényen, ahol számos színvonalas, kreatív és szórakoztató programon vehettünk részt a sport köré fonódtak a szaunamesterek előadásai. A márciusi forduló témakörének az időutazást választottuk – ugorjunk hát előre az időben és tekintsünk bele, mire számíthatunk idén Bükfürdőn. :-)

Elkészült a MOSZB ráckevei fordulójának beosztása

Alig több, mint egy hét és végre kezdetét veszi a 2017-2018-as Magyar Országos Szaunamester Bajnokság, Ráckevén. A rendezvény már csak azért is különleges lesz, mert egy napra esik a Magyar Fürdőkultúra Napjával! A ráckevei Aqua Land az elmúlt időszakban rengeteg munkát fektetett bele, hogy Szaunavilágát tökéletesítse és hogy egy páratlanul magas színvonalú eseményen vehessünk részt. A helyszínen induló Szaunamesterek névsorát ma véglegesítettük...

Már lehet jelentkezni a Millennium Bajnokságra!

Szeretnéd szélesíteni a vendégkörödet? Egy kis plusz gyakorlásra vágysz a MOSZB fordulóihoz? Vagy csak egyszerűen szereted a kihívásokat? A SzaunaClub legújabb versenyével mindháromra lehetőséget nyújtunk. Jelentkezz és vidd haza a főnyereményt!

Idén rekordot dönt a Magyar Országos Szaunamester Bajnokság?

Tavaly összesen 23 Szaunamester vett részt a Bajnokságon. A 2017-2018-as VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokságra már most, kevesebb, mint egy hónap alatt ugyanennyi Szaunamester jelezte, hogy részt kíván venni valamelyik fordulón.

Legyen saját SzaunaClub-od és vidd a Bankot!

Hiába vagy a szauna királya - a jó technika, a kiváló törölközőpörgetés ezúttal kevés! A következő, SzaunaClub által hirdetett verseny igazi kihívás lesz minden Szaunamester számára!

MOSZB VIP és helyjegyek – szaunázz a legjobb helyről!

A Magyar Országos Szaunamester Bajnokság évről évre nagyobb és nagyobb népszerűségre teszt szert. Az egyes fordulókon helyszíntől függetlenül szinte mindig teltházasra sikerül a rendezvény. A fordulókon résztvevő versenyzők programjaira így nem minden esetben van lehetőség minden érdeklődő Vendégnek helyet foglalni. Biztosra szeretnéd tudni, hogy lesz helyed azon a programon, ahol lehetőséged nyílik bíztatni a Szaunamestert, akit a dobogó tetején szeretnél látni?

Mi vár ránk idén az Egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdőben?

Az Egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdő minden bizonnyal sokatok számára ismerős, hiszen a fürdő már a kezdetek óta minden évben szerepel a MOSZB helyszíneit biztosító létesítmények között. Bő, igényes szaunáit ugyanis mind a Vendégek, mind a Szaunamesterek szívükbe fogadták.

Idén Szegeden is megfordulunk!

A VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokságon induló Szaunamesterek ezúttal Szegeden is megmérettethetik magukat, méghozzá a lenyűgöző Napfényfürdő Aquapolis Szeged „Csendes Wellness” nevezetű wellnessvilágában. Pető Gábor, a Napfényfürdő Aquapolis wellness vezetője, interjús beszélgetésünkön keresztül igyekszik az érdeklődő Vendégek és Szaunamesterek számára egy kis betekintést nyújtani – mire is számíthatnak Szegeden? :-)

Interjú Karczagi Sándorral, a ráckevei Aqua Land igazgatójával

Idén harmadszorra nyílik lehetőségünk rá, hogy a Magyar Országos Szaunamester Bajnokság fordulóját a ráckevei Aqua Land létesítményén lenyűgöző Szaunavilágában tölthessük. Akinek már volt alkalma ellátogatni az elmúlt években Ráckevére, tudja, hogy a fürdő nagy gondot fordít rá, hogy Vendégei egytől-egyig a legkomfortosabban érezzék magukat. Akinek még nem, azok számára Karczagi Sándorral folytatott interjúnk talán kicsit közelebb hozza a Bajnokság, Aqua Land varázsát.

Idén a debreceni Aquaticum biztosítja a Bajnokság döntőjének helyszínét

A debreceni Aquaticum Spa Szaunavilága kétség kívül az egyik legkorszerűbb helyet biztosítja a Bajnokságon résztvevő Szaunamesterek számára. A 84 éves múltra visszatekintő létesítmény frissen kialakított Szaunavilága három éve biztosítja a látogatók zavartalan kikapcsolódását.

A 2017-2018-as Bajnokság legfontosabb tudnivalói

Kedves Szaunamesterek és Érdeklődő Vendégek!

A következő sorokban szeretnénk még egyszer részletesen összefoglalni a 2017-2018-as VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság legfontosabb információt!

Interjú az Aquasziget Esztergom fürdővezetőjével

Idén harmadszorra ad helyet a Magyar Országos Szaunamester Bajnokságnak az esztergomi Aquasziget. Hogy kicsit közelibb képet adhassunk, mire is számíthatnak idén a versenyzők, felkerestük Tóth Gábrielt, az esztergomi Aquasziget Termál-, Élmény- és Gyógyfürdő fürdővezetőjét.

Mától lehet jelentkezni a Harvia-Saunabau VI. Magyar Országos Szaunamester Bajnokságra!

Idén hatodszorra kerül megrendezésre a Harvia-Saunabau Magyar Országos Szaunamester Bajnokság! A helyszíni jelentkezések lezárultak és végre fényderült rá, idén mely hét létesítmény fogja biztosítani számunkra az felhőtlen kikapcsolódást!

Decemberre tolódik a Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság Gála

A szerptember 9-re tervezett Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság Gálája karbantartási munkálatok miatt decemberre helyezzük át.

Hamarosan itt a 2017-2018-as bajnokság!

A lenyűgöző előadások minden évben kivétel nélkül mind a vendégeket, mind a szervezőket elismeréssel tölti el, hiszen a szaunaprogramok kétség kívül rengeteg felkészülésről és szakmai szeretetről árulkodnak. Szabó Zoltán szaunamester oktatóval folytatott interjúsorozatunk 7. felvonásában a képzés és a verseny kapcsolatát állítottuk reflektorfénybe. Vajon mennyi idő után ér el valaki erre a szintre?

Hogy lehet megnyerni egy szauna bajnokságot? Miskolczi Sándor megosztotta velünk a titkot!

Ha valaki nagyon elhatároz valamit, akkor bizony hiába állítanak elé magas falakat – Sándor, a Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság idei bajnoka kezdetektől a dobogós helyre pályázott.

883 szavazat döntötte el, ki lett idén Magyarország szaunamester bajnoka

Semmi, még a viszontagságos időjárás sem szabhatott gátat a Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság döntőjének jó hangulatának! Szaunamestereink, ahogy egész évben, úgy 13-án Balmazújvárosban is bebizonyították tehetségüket, ezúttal ráadásul nem is akármilyen körülmények között!

Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - Összesített eredmények

Az április 22-i Egerszalókon megrendezett Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság VI. fordulója végre eldöntötte, kik azok, akik bejutottak a május 13-i balmazújvárosi végső megmérettetésére!

Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - VI. forduló - Egerszalók

Április 22-én, az egerszalóki Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel által biztosított helyszínen végre eldőlt, ki vehet részt a 13-i végső megmérettetésen. A részt vevő versenyzők ezúttal is kitettek magukért - mesteri szinten uralták a forró levegőt, miközben előadásukkal ámulatba ejtették a közönséget. 

Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság összesített eredmények

Május 13-a vészesen közeleg, addig már csak egyetlen megmérettetés választ el bennünket a balmazújvárosi döntőtől! A 25-i esztergomi szaunamester verseny több ponton is változást hozott a jelenlegi helyezések terén - azonban még mindig nincs eldőlve semmi!

Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság V

Március 25-én lezajlott az Harvia - Saunabau - Magyar Országos Szaunamester Bajnokság ötödik, egyben a döntő előtti utolsó fordulója is. Ezúttal a szaunamesterek összemérettetésének helyszínét az esztergomi Aquasziget Termálfürdő biztosította.

Harvia - Saunabau - Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - Összesített eredmények

Már csak két forduló választja el a szaunamestereket az idei bajnoki cím kihirdetésétől! A következő verseny helyszínét az Aquasziget Esztergom biztosítja március 25-én, a végső, mindent eldöntő Harvia - Saunabau - Magyar Országos Szaunamester Bajnokság hatodik fordulója pedig az Egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdő szaunáiban kerül megrendezésre.

Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság IV

Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság IV. forduló

Az immáron ötödszörre megrendezett Magyar Országos Szaunamester Bajnokság idei negyedik fordulójának a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum adott helyet. A szaunamesterek munkájának elismerését már az is tükrözi, hogy az eseményre érkező vendégek kígyózó sora egészen a bejáratig húzódott. A részt vevők pedig aligha csalódhattak a szaunamesterek által nyújtott előadásokban – egytől egyig kitettek magukért, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az eddigi legszebb eredmények születtek!

Harvia - Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - I. forduló - Ráckeve

A 2016-2017 évekre eső szezonban Ráckevén került lebonyolításra a Harvia-Saunabau V. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság első fordulója a ráckevei Aqualand szaunavilágában.

Harvia - Saunabau IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - Döntő - Siófok

Baráth Péter és a Debreceni Sauna Team mindent vitt!

Siófokon a Galerius fürdőben megszülettek a Harvia-Saunabau IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság új bajnokai, akik idei teljesítményükkel történelmet írtak.

Harvia-Saunabau Magyar Országos Szaunamester Bajnokság Összesített eredmények

Elérkezett a finálé! Siófokon a Galérius fürdőben a szezon legjobb szaunamesterei mérik össze tudásukat, hogy ki lesz a bajnok szaunamester! Köszönetet szeretnénk mondani  minden szaunamesternek, hiszen ebben a szezonban is sok kiemelkedő  programot láthattunk és igazán nehéz lenne eldönteni ki, miben és miért a legjobb.

Harvia-Saunabau IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság VI. forduló - Egerszalók

A IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság V. forduló utolsü fordulójához érkeztünk Egerszalókra.

Harvia - Saunabau - IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - V. forduló

A IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság V. forduló helyszíne a már sokaknak ismerős Magyarhertelendi Termárfürdő volt.

Harvia - Saunabau - IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - IV. forduló

A IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság IV. fordulójának a Hagymatikum Gyógyfürdőben került sor.

Harvia - Saunabau - IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - III. forduló

A IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság III. állomása Debrecenben az Aquaticum Termál és Élményfürdőben került megrendezésre.

Szaunamesterek Páros Programja

A IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság extra fordulójához érkeztünk az székesfehérvári Árpád Fürdőben.

Harvia - Saunabau - IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - II. forduló

A IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság II. állomása Tamási Termálfürdőben került megrendezésre.

Magyar Országos Szaunamester Bajnokság Örökranglista

Szeretnénk bevezetni egy örökranglistát melyen a szaunamesterek a versenysorozatban elért eredményei alapján állítottunk össze. Egyenlőre az eredménytábla teszt üzemmódban van és várjuk az építő jellegű észrevételeket és ötleteket.

VIDEÓ összefoglaló! Harvia - Saunabau II. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság

Ismét itt a nyár, de jól esik egy kicsit visszatekinteni a tél örömeire és a Szaunamester Bajnokság pillanataira.

Szaunamesterek versenyeztek és a döntés megszületett

A Harvia-Saunabau II. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság döntőjére a Tamási fürdő wellness részlegében került sor. A versenysorozat legjobb 4-4 amatőr és profi szaunamestere mérte össze tudását a szaunázni szerető vendégsereg előtt. A rendezvény fináléját a lehetőségekhez képest nagyon sok szaunázni vágyó vendég kisérte figyelemmel és szerette volna értékelni a szaunamesterek munkáját.

Összesített pontszámok - végeredmény

Mellis Magyar Országos Szaunamester Bajnokság eredményei:

Megszülettek a bajnokok!

Véget ért a Mellis I. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság Egerszalóki döntője, a SzaunaClub és a Sauna Boulevard Kft. által megrendezett rendezvénysorozat utolsó állomásán.

Szaunamester bajnokság összefoglaló

Mellis I. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság. Hét forduló és a döntő után sikeresen lezárult Magyarország egyik legnagyobb wellness rendezvény sorozata.Összesítve 32 szaunamester 136 verseny-szaunaprogrammal szórakoztatta az értékelésre érkezett vendégeket.