hírlevél

telefon: +36 70 779 8309 e-

Interjú Farkas Mártával, frissen végzett szaunamesterrel, az idei MOSZB egyik versenyzőjével

2020.09.24. és 09.27-e között Dankovits Zsuzsanna Szaunamester oktató vezetésével Szaunamester képzést tartottunk Mártfűn. Farkas Márta egyike annak a három frissen végzett, tehetséges Szaunamesternek, akinek a nevét alig néhány héttel az oklevél átadását követően hivatalosan is közzétettük a Magyar Országos Szaunamester Bajnokság regisztrált versenyzői között! A következő sorokban Mártival készített interjúnkat olvashatjátok a képzésen szerzett tapasztalatairól, élményeiről és az ilyen lendületesen induló szaunamesteri pályafutásának jövőbeli céljairól!

Hogy jött az ötlet, hogy elvégzed a szaunamester képzést?

„Közel 1,5 éve titokban gyakorolgattam már, és kisebb baráti közösségben meg is mutathattam magam 1-2 program erejéig. Azután a sors úgy hozta, hogy megismerkedtünk Zsuzsival és az Ő személyisége, alázata, és valahogy a dolgok tökéletes találkozása azt eredményezte, hogy azt éreztem, Tőle szeretnék tanulni. Amikor kiderült a tanfolyam lehetősége, körülbelül nulladikként jeleztem, hogy igen, akarom.

Milyen volt az oktató, hogy értékeled a munkáját?

„Nem csalódtam Zsuzsi tanítói oldalában sem. Jó előadó, kellemes mentor. Nem akarja a saját nézőpontját ráerőszakolni az emberre, inkább figyeli, ki milyen, és egyfajta jó mentorként terelget. A válaszokat nem megadja, hanem rávezet a megoldásra. A saját megoldásunkra – hiszen minden szaunamester egyedi és megismételhetetlen jelenség, akinek önmagát kell megalkotnia. Zsuzsi a tökéletes utat találta meg ehhez, hogyan mutassa meg nekünk az utat.”

Miért választottad a SzaunaClub képzését?

„Az oktató személye és a SzaunaClub általam megismert tagjai és rendezvényei megadták az alap bizalmat.”

Melyik tananyag rész tetszett a legjobban?

„Természetesen a gyakorlati rész. :-)”

Volt olyan feladat, amit nehezebben oldottál meg? Ha igen, az oktatás végére sikerült leküzdened ezt az akadályt?

„Nem volt leküzdhetetlen akadály.”

Egyensúlyban érezted az elméleti és a gyakorlati részeket?

„Igen.”

Milyen volt a képzés hangulata? Szívesen jártál be az órákra?

„Klassz volt minden, és igen szívesen jártam minden alkalomra.”

Könnyű volt felkészülni a vizsgára?

„Az elméleti résszel azért megdolgoztam.”

Milyen hosszú volt a vizsga? Milyen feladatokat kaptál? Az fogadott, amire számítottál vagy volt benne meglepetés?

Az írásbeli rész sokkal alaposabb volt, mint amire számítottam, de ezt pozitívumként említeném meg. A gyakorlati résznél a forgatókönyvet az élet írta, amikor egy helyi kekec be akart törni a vizsgaprogramom első harmadában, hogy ez Neki jár a pénzéért. Nos, azt hiszem jól kezeltük az ügyet.”

Alig száradt meg a pecsét az okleveleden, máris a MOSZB regisztrált versenyzői között tisztelhetünk! A képzésen kaptál kedvet vagy már régóta tervben volt?

A pecsét azért megszárad az én fordulómig; közel fél évet adtam magamnak arra, hogy a saját mércém szerint is jó programot tudjak a versenyre vinni. Kell ennyi idő és a célzott felkészülés, hogy készségszinten rögzüljön néhány nagyon fontos dolog. Nagyon nem terveztem a versenyzést, aki ismer tudja, mennyire nem ez a lényeg nekem. De tartozom ezzel néhány számomra fontos embernek."

Van-e olyan, a képzésen történt élmény vagy a képzéssel kapcsolatos gondolat, amit szívesen megosztanál Olvasóinkkal?

Csodálatos volt, hogy a képzés utolsó előtti napján és a vizsganapon az ország sok részéről érkeztek barátaink, hogy ott legyenek velem/Velünk ezen az állomáson."

Melyek a jövőbeli céljaid Szaunamesterként?

„Ahogy a vizsgáztatómnak is elmondtam, azt szeretném, hogy professzionális hobbi legyen az életemben, igényesen, magas szinten művelni a mesterséget. Kiderül, hogy mit tartogat még nekem a jövő ezen az úton. Nem tervezek, csak élvezem, amikor adhatok."

2020.10.27. SzaunaClub.hu

Jelentkezési lap



Amennyiben érdeklődsz képzéseink után kérjük jelentkezz és rövid időn belül felvesszük veled a kapcsolatot, vagy hívj a 06 70 7798309 telefonszámon!

A jelentkezési lap kitöltése nem jár semmilyen kötelezettséggel!

Név:
Telefonszám:
-
E-mail:
Szaunameszer képzés helyszíne, akár több is választható:
Virgácsmester képzés: