hírlevél

telefon: +36 70 779 8309 e-

A szaunamesterek élete – Interjú a szakma igazi mestereivel!

Végh Tímeával, Baráth Péterrel és Szabó Zoltánnal folytatott interjúsorozatunk első részében a szaunamesterség nyújtotta élményekről, kihívásairól és lehetőségeiről beszélgettünk. Az interjúalanyok, akik egyébként a szakmájuk művelésén felül oktatást is biztosítanak az érdeklődők számára, bepillantást engedtek mindennapi életükbe.

Szaunamesterség az idő függvényében

Arról, hogy mennyi idő alatt válhat valaki igazi szaunamesterré, megoszlanak a vélemények. Zoltán, úgy véli a szaunamestereket a tapasztalat kovácsolja, ahhoz, hogy megismerjék mire is képesek igazán, bizony sok idő szükséges. Tímea és Péter azonban úgy gondolják, hogy nem is igazán az idő, hanem inkább szenvedély, rátermettség, illetve tehetség kérdése: egyszóval, abban az esetben, ha valaki az adottsága mellett igen kemény munkát fektet bele, akár néhány hét alatt mesteri szintre képes fejlődni.

Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás

A gyakorlat teszi a mestert - tartja a mondás. A szaunamesterek - a bajnokságok előtti időt leszámítva - azonban egyáltalán nem tervezetten gyakorolnak. Mivel hetente legalább 3, de Zoltán esetében a hét majdnem minden napján felöntéseket tartanak, így ez bőven elegendő. Arról nem beszélve, hogy Péternél szinte automatikussá vált, hogy a hétköznapok során "bármi tekerhető" a kezébe akad, azt megforgatja.

bannerpélda1

A szaunamesterek különleges életmódot folytatnak

A szaunamestereknek rengeteg energiára van szükségük, ahhoz, hogy mindig formában legyenek és ugyanazt az élményt tudják nyújtani mindenegyes alkalommal. Ahhoz, hogy a szervezetüket ne terheljék túl, igyekeznek olyan étkezési szokásokat folytatni, amelyek megfelelnek ehhez az életvitelhez. A mesterek mind egyetértenek abban, hogy a különleges táplálkozás - mint a megfelelő mennyiségű vitamin, vagy akár táplálék-kiegészítők fogyasztása - szinte elengedhetetlenek a teljesítőképességhez.

A közönség színe előtt – a fellépés kihívásai

Mint ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma szaunamester sem - mindenkinek kialakult a saját technikája, szokásai, ami lehet szaunamesterként fel sem tűnik, a vendégek azonban elsőre felfedezik a különlegességet. Az teljesen egyértelmű, hogy ezt a szakmát csak úgy lehet űzni, ha szívvel-lélekkel folytatja az ember. Azonban mindenki másban jó! Ahhoz, hogy jó szaunamester legyél, meg kell találnod a saját erősségedet és erre kiélezni a szaunaprogramodat!

szaunamester 03

Amit azonban sosem szabad elfelejteni, hogy minden esetben a közönség igényeihez kell alkalmazkodni. Az embereken apró jelekből látszik, hogy mire vágynak igazán - a szaunamestereknek éppen ezért egyaránt tudni kell olvasni a non-verbális kommunikációból is. Ahogy Zoltán fogalmazott, minden közönség más és más, azonban egy valamiben kivétel nélkül megegyeznek, méghozzá, hogy MELEGRE vágynak! :-)

A közönség számár minden esetben fel kell hívni a figyelmet a biztonsági kérdésekre, illetve vannak kötelező elemek is, de egyébként az előadás kötetlen. Tímea és Zoltán például minden alkalommal igyekeznek ellazítani a közönséget, hogy élvezzenek ki nyugodtan minden pillanatot, relaxáljanak. Péter pedig a további szaunázási lehetőségekre hívja fel a figyelmet.

Köszönjük szépen a válaszokat! :-)

Ha kedvet kaptál kipróbálni a szaunázás e formáját, keresd bátran a szaunamestereket a feltűntetett elérhetőségek bármelyikén.


 

Baráth Péter

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon: 70/4348153

Szabó Zoltán

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon: 06309593380

Végh Tímea

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Az interjúsorozat hamarosan megjelenő második részében a szaunamesterség elsajátításáról olvashattok!

 



Amennyiben érdeklődsz képzéseink után kérjük jelentkezz és rövid időn belül felvesszük veled a kapcsolatot, vagy hívj a 06 70 7798309 telefonszámon!

A jelentkezési lap kitöltése nem jár semmilyen kötelezettséggel!

Név:
Telefonszám:
-
E-mail:
Szaunameszer képzés helyszíne, akár több is választható:
Virgácsmester képzés:

Jelentkezési lap



Amennyiben érdeklődsz képzéseink után kérjük jelentkezz és rövid időn belül felvesszük veled a kapcsolatot, vagy hívj a 06 70 7798309 telefonszámon!

A jelentkezési lap kitöltése nem jár semmilyen kötelezettséggel!

Név:
Telefonszám:
-
E-mail:
Szaunameszer képzés helyszíne, akár több is választható:
Virgácsmester képzés: